Ajánlatkérés
A glett egy könnyű, sima pasztaszerű anyag, amelyet a vakolat vagy a gipszkarton felületére visznek fel, majd simítják és csiszolják, hogy egy egyenletes, sík felületet hozzanak létre. Ezután a festék vagy tapéta könnyebben felvihető a felületre. A glett gyakran használt felújítási munkálatok során, amikor a falakat vagy mennyezeteket újra kell simítani és előkészíteni a festéshez vagy tapétázáshoz.
Alapvetően a glett egy gipsz alapú, főként meszet tartalmazó vakolattípus, ami napjainkra már számtalan variációban kapható. Használata egyszerű, a megfelelő arányban kevert glett és víz mixtúrája már fel is vihető a falra.
Glett segítségével szépen kijavíthatók a fal sérülései, kitölti a lyukakat, repedéseket és hibákat, száradást követően pedig festhető, így nem marad nyoma sem. Mész, cement, beton és gipszvakolatokon, illetve minden ásványi alapfelületen egyaránt alkalmazható.
Gyakori a por alapú glettanyagok nagy kiszerelésű árusítása 5-25 kg-os kiszerelésekben, azonban létezik előre bekevert glettanyag is, amelyek használatra készek (és biztosan jó arányban vannak bekeverve).
Kültéri és beltéri glettanyagok között is jelentős különbséget találunk, többek között vízálló típusokat is, amelyek segítségével a párásabb helyiségek falai is vakolhatók. A leggyakoribb fajták a latex, az olaj és az akril alapú glettek, amelyek eltérő sűrűséggel, víztaszítással, rugalmassággal és kötési idővel rendelkeznek.
A glettanyagok között találunk színezett típusúakat is, amelyekre nem kerül további festékréteg, céljuk, hogy különböző hatású és megjelenésű falfelületeket hozzanak létre.
A gipszek használata az építőiparban elterjedt és közkedvelt, gondoljunk csak a gipszkarton falakra, álmennyezetekre vagy tűzvédelmi burkolatokra. A glettanyagok egyik legfinomabb változata, azonban tudni kell, hogy milyen helyiségekbe választhatod jó megoldásként. Gipszek például nem alkalmazhatók nedves, párás helyeken, mint a fürdőszobák, hiszen könnyen eláznak és leperegnek.
Vakolathibák javítására népszerű választás a stukatúr gipszek alkalmazása, akárcsak a hézagok korrigálására, vagy szerkezeti elemek gyors rögzítésére. Találhatók a piacon hipoallergén gipszek is, illetve repedésáthidalásra szánt üvegszálerősített gipszek, attól függően mire használnánk.
Sajátkezű megoldások során néhány dolgot tarts szem előtt, például a kimért glettanyag kerüljön a vízhez, és ne fordítva, hogy csomómentesen elkeverhető legyen. A glettanyag szerencsére nem száraz gyorsan, ezért egyszerre nagyobb mennyiséget is bekeverhetsz, lesz időd eldolgozni a felületen. A sérült falfelületet érdemes egy kicsit benedvesíteni a glettanyag felkenése előtt, hogy jobban tapadjon, és lehetőleg egyenesre húzzuk le a felületét, tehát ne legyen belőle mélyedés, de ne is maradjon púpos. Teljes száradást követően pedig csiszolópapírral egységesítsük a felületet
Ajánlatkérés